Gerendás

 


Vendégkönyv


 Gerendás a sajtóban
Frissítve: 2015. november 17-én


Dumáljuk meg!
 


Hirdetések

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
Hirdetések
2008.09.22. 14:31 Idézet

Gerendáson keresnék 2-3 szobás,átlagos állapotú eladó házat 4 - 4,5 millió Ft-ig. Ajánlatokat a p.suicu@freemail.hu-ra várom. Köszönöm


2008.09.11. 21:34 Idézet

 

 

és a virágos

Gerendásért!

Az
 
Együtt Gerendásért Közhasznú Kulturális Egyesület

2008. szeptember 20-án szombaton 8 és 10 óra között
az
Apponyi Albert Közművelődési Intézmény főbejárati útján

virágbörzét

rendez.

Az

Egészséges Településekért Alapítványtól nyert pályázati forrás

 felhasználásának második ütemében egyesületünk a község területén több helyen virágágyásokat létesít. Ezekbe ültetjük ki azokat a virágtöveket és hagymákat, amelyeket reményeink szerint a virágbörzére hordanak össze azok a lelkes lokálpatrióták, akik tavasszal szívesen gyönyörködnének ott is tetszetős kertekben, ahol eddig ezt nem tehették.

A börzén lehetőség lesz arra is, hogy a megjelentek egymás közötti csereberével újítsák meg már meglévő utcai kertjeiket, illetve ingyenesen hozzájussanak azok is szaporítóanyagokhoz, akik eddig anyagi forrás híján nem tudtak házuk előtt virágágyást létesíteni.

Most csak őszi kiültetésű növényeket várunk, de tavasszal megismételjük a virágbörzét, és akkor jöhetnek az egynyári virágok magjai, palántái is!

Faluszépítő terveink megvalósításához szívesen fogadjuk a segítőkész munkás kezeket is!

Az ágyások létesítésének időpontjáról itt az oldalon, valamint szórólapokon tájékoztatjuk a lakosságot.

 

Ványi Emília

 


2008.09.08. 20:59 Idézet

F I G Y E L E M ! ! !

A  GUEST-PLUSZ KFT felvételre keres alkalmi munkavállalói kiskönyvvel minimum "B" kategóriás (személygépkocsi) vezetői engedéllyel rendelkező

Férfi vagy női munkatársat keres

Mercedes D-207 Mikrobusz vezetésére

Valamint mezőgazdasági napszámos és ipari betanított munkaerőt

Feltételeink.:

  • Vezetés melletti munkavégzés ( mezőgazdasági és ipari jellegű segédmunka)
  • Megbízhatóság,pontosság ,vezetési gyakorlat
  • Alkalmi Munkavállalói kiskönyv érvényessége
  • Aki vállalni tudja hogy a szabadnap akkor van amikor nincs munka.
     
    Amit nyújtani tudunk.: 
    • Évi 180-200 nap munkaviszony
    • A vezetésért plusz órabér.
    • Ingyenes munkába járás
    • Idénymunkánál napi, gyári munkánál heti fizetés.
    • Munkaviszony igazolása az AMK kiskönyvben
    • Munkavégzésünk nem rendszeres márciustól-novemberig mezőgazdasági
    • Novembertől - Márciusig barneváli és egyéb betanított és segédmunkák
    • Kereseti lehetőség nettó 400-600 Ft/óra (járművezetés +500 Ft/óra)

     

    Érdeklődni lehet telefonon.:  06-30-6078730 vagy 06-30-6078729

    E-mail.:  guestplusz@gmail.com    vagy     janosancsin@gmail.com

     

         Több mint 10 éve megbízható partnerekkel állunk kapcsolatban valamint a sok jóindulatú ember aki vagy nem kellett munkaerőnek vagy el lett távolítva a csapatból és áldott jó szívvel kritikákkal illet minket közlöm leendő munkatársainkkal.:

     MINDENKI BECSÜLETTEL MEGKAPJA A MUNKABÉRÉT !

                           


    2008.08.28. 18:18 Idézet
    HIHETETLEN DE IGAZ! 10 ÉVVEL EZELŐTTI ÁRAK!!!!! Hívjon bátran éjjel nappal!
    FUVAROZÁS A LEGOLCSÓBBAN!! Bővebb infóért katt a képre!!!



    2008.08.18. 14:48 Idézet

    Gerendás, Damjanich u 7. sz családi ház eladó

    3 szobás 80 m2-es családi ház 1440 m2-es telken sok melléképülettel 80 m-es fúrt kúttal. Terméskő alapú tégla épület, hajópadlós, gázkonvektoros 2 db beépített cserépkályhával Damjanich u 7. szám alatt eladó. Érd: 30/911-6340

    Szóráth Erzsébet 30/911-6340

    szorathe@gmail.com


    2008.07.23. 19:27 Idézet

    HITELEK  ÜGYINTÉZÉSE DÍJMENTESEN!

    NEKED  CSAK  EGYSZER  KELL  BEFÁRADNOD  A BANKFIÓKBA

    AKKOR  AMIKOR  ALÁÍROD  A HITELSZERZŐDÉST!

    A  TÖBBI  MÁR  AZ  ÉN  DOLGOM!GYORSAN  EGYSZERŰEN, RUGALMASAN!

    KERESS  MEG!

    DÓZSA  LÁSZLÓNÉ  06-70/421-2825


    2008.07.01. 20:10 Idézet

    Kardvirág eladó. Érdeklődni:Krizsán Istvánnénál Kossoth u. 67- szám alatt.


    2008.06.23. 09:54 Idézet

    Gerendás Dózsa u.28. Lakóház eladó 2szoba,előszoba,wc,közlekedő,konyha,fürdőszoba,konvektoros fűtés,parkattás,fúrtkút,közüzemi vizellátás,rendezett környezet.100m2-es lakóház.

    Különálló épület,sertésól melegvíz:villany vizmelegítő

    Érdeklődni: Belák Kálmán

    tel:0620/211-70-76


    2008.06.21. 10:10 Idézet

    Füstölt szalonna van eladó!

    Domonkos Attila
    Gerendás, Liszt F.u. 19.
    Telefon: 249-218


    2008.06.21. 10:03 Idézet

     

    Tisztelt Gazdálkodók!

    Gabona betakarítását új kombájnnal, kedvező feltételekkel vállaljuk.

     

    Érdelkődni lehet: Tar András  

    06/70-7769-164

    Ijfú Tar András

    06/70-7766-735


    2008.06.20. 20:35 Idézet

    Jó állapotba levő előltöltös Whirlpool automata mosogép  600-as fugával ELADÓ

    Irányár:15.000 Ft

    Perkuti Gáborné:Gerendás Bem u.29

    Telefon:06/70-337-13-47


    2008.06.16. 02:37 Idézet

    Araczki Krisztina tette fel a következő üzenetet az iwiw üzenőfalára, átmásoltam ide, hátha olvassa olyan is, aki nincs fenn az iwiwen!

    Skóciai munkalehetőségek akár azonnali kezdéssel is!

    Szezon jellegű farmmunkák (sertés,birka,szarvasmarha),
    gyümölcscsomagolás, húsáru csomagolás, targoncavezetői állások, házi ápolói állások, autófényező, szakképzett hentes kerestetik.
    Továbbá angliai vidéki szállodákba chef-ek, szakácsok jelentkezését várjuk.
    Olyan emberek jelentkezését is várjuk, akik jogosítvánnyal rendelkeznek tartálykocsira, jó kereseti lehetőséggel.
    Minden munka hivatalos és bejelentett, a jogszabályoknak megfelelően.
    Várjuk jelentkezését az alabbi telefonszámon:
    00 44 79 084 111 45


    2008.06.15. 15:24 Idézet

    FIGYELEM!!!!!!!!

    RENDEZETT   3  SZOBÁS   CSALÁDI  HÁZAT  VENNÉK  GERENDÁSON!!!

    AJÁNLATOKAT   A   dozsabetty@gmail.com-ra  VÁROM!!!!


    2008.06.13. 15:14 Idézet

                                                       Nyárnyitó Party az AMNÉZIÁBAN!                                
                                                                                                                                                                     2008-Június 14.-én este  Red bull akció!  1-et  Fizetsz 2-t Kapsz!

     

     

    MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

     

                                                               


    2008.06.08. 19:35 Idézet

    Cseresznye:250ft/kg

    meggy:300ft/kg

    jóminőségő vastag füstöltszalonna 900ft/kg  eladó.Érdeklődni :Kossuth utca 67 szám alatt Krizsán Istvánnál.


    2008.05.10. 16:28 Idézet

    Féláron kínálom megvételre a következő könyveket:

    Imreh Zoltánné: Korok és stílusok
          Műalkotások elemzése munkatankönyv 3. kötet                                   200,-

    Probáld Ferenc: Regionális földrajz a gimnáziumok számára                 750,-

    dr. Lénárd Gábor: Biológia I.
    Gimnázium 10. évfolyam                                                                                   500,-

    dr. Lénárd Gábor: Biológia II.
    Gimnázium 11. évfolyam                                                                                    600,-

    dr. Lénárd Gábor: Biológia III.
    Gimnázium 12. évfolyam                                                                                    650,-

    Husztiné Varga Klára - Kiss Tímea: 7 próbaérettségi német nyelvből
    emelt szint                                                                                                             950,-

    Egységes Érettségi Feladatgyűjtemény
    Matematika I.                                                                                                          850,-

    Egységes érettségi Feladatgyűjtemény
    Matematika II.                                                                                                         850,-

    Egységes érettségi feladatgyűjtemény
    Matematika - Megoldások III.                                                                             1.200,-

    Faragó Bettina
    Gerendás, Ady u. 53.


    2008.05.10. 15:08 Idézet
    névtelen

    Ha TDI autójához alkatrészekre van szüksége keresse fel cégünket!

    VW, AUDI, SEAT, SKODA, OPEL, FORD

    alkatrészek,karosszéria elemek,motorok,váltók,adagolók,turbók

    és MINDEN AMI TDI

    Ugyanitt: Megunt vagy már használhatatlan autójának forgalomból való

    végleges kivonása,Békés megyében a legkedvezőbb áron.

    http://www.autobonto-shop.hu

    Keressen fel minket személyesen,telefonon vagy az interneten!

    Telephelyünk: Csorvás Rákóczi u. 72 (a Shell kúttal szemben!)

    Hocz Gergely +36-70-33-64-644 , hoczg@yahoo.com


    2008.05.07. 22:22 Idézet

     

    Jó szórakozást!

    www.myheritage.hu


    2008.05.02. 23:22 Idézet
      Törlés   Szerkesztés    ma 20:31

    Ingyen sms Ingyen SMS küldés! Ingyen sms


    2008.05.02. 08:31 Idézet

    Álláskeresés, diákmunka

    http://allastkinal.mlap.hu


    [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]

     
    Látogatók az oldalon
    Indulás: 2007-07-08
     

     Amennyiben egyesületünk céljainak megvalósítását pénzadománnyal kívánja támogatni, azt a következő számlaszámon teheti meg:

    53300012-11052379

    Köszönjük!

    Egyesületünk alapszabálya


    Menü


    Vissza a főoldalra


    Az oldalt szerkeszti:

    Ványi Emília

     Az anyagokat, ötleteket a gerendas2007@gmail.com e-mail címre küldjétek!

    Töltsük meg együtt tartalommal az oldalt!

    Felbontás: 1024 x 768

      

    Naptár
    2024. Május
    HKSCPSV
    29
    30
    01
    02
    03
    04
    05
    06
    07
    08
    09
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    01
    02
    <<   >>
     
    Ezen a napon...
     
    Lottó
     
    Időjárás
     
     
    Levelezés
     
    Barátok - Ismerősök
     
    Sport
     
    Szórakozás
     
    Életmód - Háztartás
     
    Képeslapküldés
     

    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!